Biztosító váltás árgaranciával - Nálunk az ügyfél a király nem egy ID szám!

Biztosítási hírek

Nem tudja az átlagügyfél mi a különbség ügynök és alkusz között

A köznyelvben gyakran keverik a biztosítási ügynök és a biztosítási alkusz fogalmát. A különbség azonban óriási: míg az ügynök általában egy biztosító megbízásából próbálja értékesíteni az adott vállalat termékeit, addig a biztosítóktól független státusú biztosítási alkusz az ügyfél megbízása alapján jár el. Feladata, hogy optimálisan kapcsolja össze az ügyfelek igényeit a biztosítók által kínált lehetőségekkel. Más szóval a biztosítást nem eladja, hanem az ügyfelet segíti a megvételében.

A független biztosítási alkuszokkal a magánszemélyek igazán széles körben először a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás váltása során találkoztak. Az alkuszi összehasonlítások tették elsőként lehetővé, hogy a biztosítók szinte áttekinthetetlen díjtáblázatai helyett – a különböző alkuszi kalkulátorok használatával – néhány perc alatt mindenki egyszerűen kiválassza a számára legmegfelelőbb biztosítást. Azóta már az alkuszi szolgáltatásokat egyre több más területen is tömegesen veszik igénybe az ügyfelek: a casco, a lakásbiztosítás és az utasbiztosítás mellett ma már élet- és baleset-biztosításokat, illetve egészség- és nyugdíjcélú biztosításokat is közvetítenek ezek a piaci szereplők. A magánszemélyek teljes körű kiszolgálásán túl az alkuszok a hagyományosnak mondható vállalati szegmensben is nélkülözhetetlen szerepet játszanak a vagyon- és felelősségbiztosítások közvetítésében, kezelésében.

Noha az ügyfelek többsége csak a biztosítás megkötésekor találkozik az alkuszok szolgáltatásaival, jó tudni, hogy akkor is számíthatunk rájuk,

amikor a biztosítás megkötése előtt teljes körű tájékoztatást igénylünk – ma már a netes értékesítést folytató alkuszok is szinte kivétel nélkül nyújtanak személyes tanácsadási szolgáltatást telefonon, cseten, illetve személyes irodai ügyfélfogadás során; amikor elveszettnek érezzük magunkat egy adminisztrációs probléma kapcsán, például nem érkezik meg az aktuális csekk a biztosítótól vagy éppen nem megfelelő a kötelező biztosításunk bonus-malus besorolása amikor támogatásra van szükségünk a kárügyintézés során – a biztosítási szerződés feltételei alapján jogos kártérítés mielőbbi kézhezvétele érdekében segítséget nyújtanak a biztosítóval való ügyintézés időszakában amikor magunktól nem követnénk nyomon a biztosítási szerződéseink naprakészségét, az alkuszok a biztosítási évfordulók előtt értesítenek bennünket a váltás lehetőségéről, sok esetben egyből bemutatva az elérhető aktuális ajánlatokat is. Érdemes tudni, hogy a független biztosítási alkuszok tevékenysége a biztosítás díját nem befolyásolja kedvezőtlen irányba, ráadásul az alkuszi szolgáltatásaikért cserébe nem tartanak igényt külön díjazásra, mivel szakértő közreműködésüket magában a biztosítás díjában fizetik meg az ügyfelek.

Magyarországon szerencsés helyzetben vannak azok az ügyfelek, akik alkuszi támogatást szeretnének kapni: több száz független alkuszcég szolgáltatásai közül választhatnak. Bárki, aki még nem rendelkezik alkuszi kapcsolattal, vagy elégedetlen jelenlegi alkuszával, az ország legnagyobb biztosításközvetítő szövetségének honlapján pillanatok alatt kiválaszthatja, hogy biztosítási igényének professzionális kielégítésére, esetleges problémájának megoldására a szövetségbe tömörülő közel száz minőségi alkusz közül kinek a segítségét kívánja igénybe venni.

Forrás:www.fbamsz.hu

2012. 02. 17.